(Erdély, 2013. augusztus 22-29)
Köszönhetően barátaimnak és távoli könyvtáros “kollégáimnak” csodálatos hetet töltöttem Erdélyben. Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Segesváron és Vármezőn töltöttem rövidebb időt. Az utazásom célja elsősorban a velük való találkozás volt, miközben Jenő bácsi élettörténetének darabkái fel-felsejlettek a temérdek élmény között.
Jenő bácsi Kolozsváron volt gimnazista és később (mint kedves segítőmtől, Robitól, megtudtam 1917-től öt féléven keresztűl)
A gimnázium, ahol Máthé Jenő tanult (ma Báthory István Elméleti Liceum)
ott járt orvosi egyetemre (a volt Ferenc József Tudomány Egyetem orvosi karára).
Ma Kolozsvár szépül, épül. A felújíott parkban sétálva, a kávézók utcára “tolakodó” székein üldögélve, a főtér ékességeit csodálva az ember lassan megérzi egy “régi-új” város lassan kibontakozó hangulatát. Emellett most emlékeimben Kolozsvár atmoszféráját az István , a király előadás határozza meg. Az ötvenezres tömegben fantasztikus élmény volt számomra a koncert.
Emesével, marosvásárhelyi barátnőmmel, egyik este tüzetesen áttanulmányoztuk a magammal vitt iratokat, és rájöttünk, hogy pontosan az I. világháború idejét teljes homály fedi Jenő bácsi élettörténetében. Rájöttem, hogy több dolgot még érdemes év szerint pontosítani az életesemények közül, főleg a fiatal korára vonatkozóan. Bár írói szabadságom van, de azért amennyire lehet hitelesen szeretném bemutatni őt.
Két kellemes estét is tölthettem Emese szülei társaságában. Beszélgetős, pálinkázós esték voltak ezek, ahol részben Jenő bácsi életéről beszélgettünk. Örültem, hogy őket is megfogta ez az érdekes sorstörténet.
Mezőzáhra is ellátogattunk. Tündéék a tavalyihoz hasonló vendégszeretettel fogadtak. Az Új Kenyér Ünnepe alkalmából ünnepi istentisztelet volt. Lakó Jenő tiszteletes úr arról beszélt, hogy a vetéskor néhány mag terméketlen talajra esik, néhány közülök szárba szökve az időjárás viszontagságainak kitéve pusztul el, de az aratás soha nem marad el. Mindig van mit learatnia az embernek. Ez számomra szimbolikusan azt jelentette, hogy bármit tervezünk, bármilyen munkának állunk neki, “vetjük el magokat”, az eredmény meg fog mutatkozni. És még ha nem is minden mag kel ki, de eredménye lesz a befektetett munkának. A másik érdekes mondanivalója az istentiszteletnek az volt (amelyet Emese emlegetett fel később), hogy az ember mindig a feleslegből adományoz, míg Isten a világnak egy számára nagyon fontos személyt adott, a fiát. Talán valóban többet kéne adnunk másoknak a sajátunkból, és akkor egy boldogabb Földön élnénk.
Sajnos Mezősályiba, ahol Jenő bácsi született, nem tudtunk átmenni (Mezőzáhtól nénány kilométer). Pedig szívesen láttam volna újra a faluhoz vezető út mentén azt a csodálatos kis tavat.
A körte illata 