Megint Erdélyben

(Erdély, 2013. augusztus 22-29) Köszönhetően barátaimnak és távoli könyvtáros “kollégáimnak” csodálatos hetet töltöttem Erdélyben. Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Segesváron és Vármezőn töltöttem rövidebb időt. Az utazásom célja elsősorban a velük való találkozás volt, miközben Jenő bácsi élettörténetének darabkái fel-felsejlettek a temérdek élmény között. Jenő bácsi Kolozsváron volt gimnazista és később (mint kedves segítőmtől, Robitól, megtudtam 1917-től öt … olvasásának folytatása

Kezdő írók mini könyvtára

Amióta regényeket írók, figyelemmel kísérem azokat a könyveket, amelyek az írás mesterségéről szólnak. Bár úgy gondolom, hogy ezt nem lehet könyvből megtanulni, de az idők folyamán több olyan művel találkoztam, amelyek segítettek engem. Ezekből állítottam össze egy “mini könyvtárat”, amely itt található:  https://akorteillata.wordpress.com/kezdo-irok/

Újra…

(2013. augusztus 17.) Egy év telt el az utolsó bejegyzésem óta. Ez idő alatt a történések inkább a háttérben zajlottak… De igen erőteljesen. Azt hiszem, hogy sokszor az adott regény megírásának a feltételei lassan alakulnak ki a háttérben, és aztán eljön egy bizonyos pillanat (az ember érzi azt), amikor nekiáll a munkának, az írásnak. Nos … olvasásának folytatása

Andinak tetszett!

(2012. augusztus 26. ) Andival egyeztettem a blog tartalmát. Elmeséltem az elképzeléseimet. Nagyon tetszett neki „A körte illata”. (Szerencsére!) És rögtön beleegyezett, hogy a blog fejléc képe a körtéket ábrázoló csendélet legyen. Már csak Jenő bácsi szakmai életrajzát szeretném összeállítani a jelen tudásunk alapján, és indulhat a blog! 🙂

A körte illata

(2012. augusztus 24.) Erdélyből hazajöttem. Rögtön felhívtam Andit, illetve elküldtem neki az utazáson készült fényképeket. Néhány nap múlva sikerült is találkoznunk. Ismét egy hosszú beszélgetés következett. Kiderült, hogy Jenő bácsi festett is. Andi elhozta a megmaradt rajzos füzetet. Jobbára csendéleteket festett, néhány grafikája is van. Mezősályi hangulata köszönt vissza a képeken. 1910/11 környékén készítette őket … olvasásának folytatása

Végre Mezősályiban!

(2012. augusztus 18. – Mezősályi) Végre Mezősályiban! Tiszteletes úr – ahogy Lakó Jenő lelkészt a faluban mindenki szólítja – átvitt kocsival Mezőzáhról – ahol egy kedves magyar családnál laktam – Mezősályiba. Néhány kilométer volt az út, amely a dombok között, egy tóparton vezetett végig. Jellemző a vidékre a dombok, a tavak és a kis falvak … olvasásának folytatása

Úton Mezőzáh és Mezősályi felé

(2012. augusztus 17.) Ágival és Csabival délelőtt indultunk Erdélybe. Alig szálltunk be a kocsiba már a regény volt a téma. Csabi Marosvásárhelyen született, és nagyon felkeltette az érdeklődését Jenő bácsi története. Rögtön felhívta egy-két rokonát is, akik esetleg tudnak valamit. Fikciókat gyártottunk arra, vajon hogyan ismerkedhetett meg Jenő és a grófkisasszony. Jenő bácsi a kolozsvári … olvasásának folytatása

Indulás előtt

Ismét beszéltem telefonon Lakó Jenő lelkésszel. Megkérdeztem, hogy egyáltalán van-e szüksége könyvre a gyerekeknek. (Nem biztos, hogy célszerű az az adomány, amire egyáltalán nincs szükség.) Természetesen nagyon örült, és megbeszéltük, hogy tanszereket is viszek. Ilit felhívtam, megemlítve, hogy tanszerek is kellenének. Két nap múlva a könyvek és a tanszerek is meglesznek!! Már nagyon izgultam amiatt, … olvasásának folytatása

Valami eszembe jutott…

2012. augusztus 10. Pénteken, kissé fáradtan indultam a Kossuth téren a troli végállomása felé. Akkor jutott eszembe, hogy fel kellene hívnom Ilit, és el kéne neki mondanom, hogy hova utazom. Hiszen vele voltam tavaly Déván magyar könyvtárat rendezni, és most megint Erdélybe megyek. Olyan késztetést éreztem, hogy azonnal elővettem a mobilomat. Ili éppen Pesten volt … olvasásának folytatása

Elmondhatom, hogy nem vagyunk forró nyomon…

2012. augusztus 9. Két nap szabadságot kértem a főnökömtől, Károlytól az útra. Elmeséltem neki, hogy miért és hova megyek. Károly nagyon lelkes lett, és kiderítette, hogy Mezősályiban a Wass családnak volt birtoka. A grófkisasszony története annyira megfogta, hogy lassan elkezdtünk ismerkedni az erdélyi grófi családokkal. Megnéztünk egy csomó gyászjelentést is, keresve az abban az időben, … olvasásának folytatása